Intézmények
Iskola « vissza
 

KTKT Általános Iskola és Középiskola, Kossuth Lajos Általános Iskolája

"Nem az a mi világunk, amit el kell fogadnunk,
hanem amit megteremtünk magunknak!"

(Ranschburg Jenő)

Soltvadkert város iskolája hosszú ideje él és dolgozik e gondolat szellemében, mely 2001 óta az intézmény Pedagógiai Programjának mottója lett. 1959-ben épült fel a község nyolc tantermes iskolaépülete a felső tagozatos tanulók részére.

Az alsó tagozat továbbra is az egyházi iskolaépületben tanult a település különböző pontján. 1994-ig folyamatosan épültek az új iskolarészek és mára öt iskolaegység fogadja a több mint 700 gyereket, és egy közös udvar ad helyet a sportlétesítményeknek és játszótereknek. A 60 fős szakmailag jól képzett nevelőtestületnek, a szülők összefogásának és a város támogatásának köszönhetően az intézmény nagy léptekben halad a fejlődés útján. A stabil nevelőtestületet döntő részben soltvadkerti születésű, kisebb részben a városban letelepedett pedagógusok alkotják. A tehetséges, szorgalmas fiatalok és nagy szaktekintélyű, több évtizedes tapasztalattal rendelkező nevelők munkája évtizedek óta biztos alaptudással bocsátja útjára a diákokat. A nevelőtestület mindig fogékony volt az új, korszerű módszereket igénylő szakmai munkára. Élenjár az ön- és továbbképzéssel megszerezhető új tartalmak elsajátításában. A kis és nagyobb csoportokban végzett fejlesztő munka eredményeként íródott a helyi tanterv, valamint a módszertani program. Itt a taneszközök kipróbálása is megvalósult.

Az intézményben nyolc szakmai munkaközösség működik: humán, idegen nyelvi, reál, alsó és felső tagozatos nevelési, alsós módszertani, vizuális és zenei. Ezekben igazi műhelymunka folyik, ahol többek között oktató-nevelő munka számos területén végzett mérések, elemzések történnek. Hagyományosak és nagyon hasznosak az óvodákkal illetve Kiskőrös és Kiskunhalas középiskoláival közösen szervezett programok. Az esztétikus, otthonos tantermi környezet kialakításához a szülők, és a diákok is hozzájárulnak. Számos szaktanterem eszközállománya gyarapodott nevelői pályázati fedezettel, illetve a szülők által létrehozott Soltvadkert Gyermekeiért Alapítvány támogatásával.

Ugyancsak ezzel a céllal kap támogatást az iskola a Szülők Közössége által szervezett báli bevételből.

A teremtett értékek állagmegóvása, az esztétikus környezet kialakítása és védelme érdekében működik az "Iskolámért tettem" osztályvállalás éves akciója. Így a tanulók tevékenyen részt vesznek a Pedagógiai Program mottó szerinti munkában. Ez a jól működő Diákönkormányzat legfontosabb szervezési és értékelési területe. Az iskola általános jellemzője, hogy szép eredményeket érnek el a diákok úgy a tanulmányi versenyeken, mint a sport, a művészet és a pályázatok terén.


Weboldal
http://vadkert.net/iskola
 
Német - Magyar
Bodelshausen
Soltvadkert - Bodelshausen közös honlap

huMagyarul
huDeutsch

Infos auf Deutsch


E-mail
Szavazás
Kimegy-e a Vadkerti-tóra a nyáron?
Igen, rendeszeresen, és fürdök is benne.
Talán kimegyek, de nem fürdök benne.
Büdöstó? Semmi esetre sem.
Nincs nekem erre időm!

Nincs vetítés.
Hírlevél
Iratkozzon fel időszakos hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!
Polgármesteri Hivatal
Kossuth u. 6.
Tel.: 78/480-144
Okmányiroda
Kossuth u. 6.
Tel.: 78/482-676
Művelődési Ház, Könyvtár és Szabadidő Központ
Kossuth u. 10.
Tel.: 78/582-585
Fax: 78/582-582
Vadkerti-tó, kemping
Tel.: 78/480-350
Mob.: 20/910-8021
Tervezze meg útvonalá!
Érdekességek
Tudja-e...

..., hogy a soltvadkerti hegyközség a maga 3000 ha szőlőtermő területével az ország legnagyobb hegyközségei közé tartozik és területileg nagyobb, mint a Villányi borvidék, vagy a badacsonyi?
Linkek
Partnereink


 
Vissza az előző oldalra!Ugrás az oldal tetejére!
 
Impresszum © www.soltvadkert.hu
site by www.scm.hu